Bár a Keszthelyi-hegységben nőttem fel, mégis nehéz betelni vele. Annyi kis zegzugos út, ösvény van, hogy mire végigérek, az elsők ismét új ingerként érnek. Az úthálózatának köszönhetően számtalan párhuzamos - és azokra merőleges - út található, így A-ból B-be iksz a sokadikon kombinációban tudunk eljutni.
Pont emiatt is a versenyekre készülve mindig szívesen mentem edzeni a környékre. A hegység legmagasabb pontja, a Köves-tető a maga 444 méteres magasságával nem veszélyezteti a Himalája elsőségét, így nem is könnyű 2000 méter feletti szintkülönbséget gyűjteni egy 3-3,5 órás bringázás alkalmával.
 |
| fotó: Sikos Zoltán |
Nemesvitáról kertek alatti úton, pontosabban fogalmazva toronyiránt
Lesencetomaj felé vesszük az irányt. (Itt a toronyiránt kifejezést akár
szó szerint is vehetjük.) Nemesvita határát elérve már felsejlenek a
lesencék templomtornyai, a domboldalban levő pincéi. Lesencetomajon a
Csertetőn végigérve (Petőfi utca) Keszthely, illetve Várvölgy felé kanyarodunk, hogy az első 10-12 perces aszfaltos emelkedőt
megmászva bevethessük magunkat az ország legváltozatosabb élővilágú
erdejébe.
A dombtetőn, Veszprém megye és Zala megye határánál fordulunk be az erdőbe, hogy közelebbről szemügyre vegyük a természetet.
(Aki
nem ismeri a környéket, annak javasolt egy 2800 forintos beruházást
tenni és megvásárolni a Balaton felvidék, Keszthelyi-hegység
turistakalauzát.) Itt kettő, egymással párhuzamos úton indulhatunk el a
hegység egyik legromantikusabb völgyén keresztül, a Szent Miklós
szurdokvölgyben. Utunk egészen a Szent Miklós-forrásig tart, ami egy
igazán kedves hely az erdő mélyén.
A legendák szerint a forrás környékén régen kolostor állt, aminek mára
már a romjait sem látni. A hajdani Vállusszentmiklós pálos kolostor és
templom kőrakásszerű romjait még az 1930-as években látták, de azóta már
teljesen az enyészeté lett. Lehet, hogy nem is volt ott semmi?
 |
| fotó: Sikos Zoltán |
 |
| fotó: Sikos Zoltán |
 |
| fotó: Sikos Zoltán |
A forrás hajdan bővízű volt, s emlékszem még tizenévesként nagyapám úgy engedett utamra, hogy vigyek neki a forrásból vizet, de az aszályos nyarak miatt egyre tovább tartott megtölteni a flaskát.
A forrás túlpartján, egy rövid, ám de annál meredekebb kaptatón indulunk tovább a kutyasírok felé. A kutyatemető egy ritka látványosság a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, ami a közelben levő katonai bázis elpusztult állatainak ad örök nyugalmat. A hajdan katonák által létesített temetőt most civil kezdeményezésre Vállus, Balatongyörök és Vonyarcvashegy önkormányzata segítségével újították fel és tették turisztikai látványossággá egy turistapihenő hely kialakításával.
A civilek munkáját segítette, hogy a sírok fejfáin a kutyanevek mellett azok rendfokozata is szerepelt. Vulkán, az első kutya őrnagyi ranggal távozott, amit Tóth Sándor, a katonai objektum hajdani parancsnoka adott neki.
 |
| fotó: Sikos Zoltán |
 |
| fotó: Sikos Zoltán |
A kegyhelyet elhagyva a murvás úton továbbgurulva Büdöskútra érünk, ami a központi elhelyezkedése miatt majd egy külön fejezetet kap. Annyit viszont érdemes megtenni Büdöskúton, hogy a kiállított madárperspektívájú képen végighúzzuk az ujjunkat az addigi útvonalunkon, majd rábökünk Nemesvitára és jobbra fordulva hazaindulunk az aszfaltos úton.
Az aszfaltos útról néhány száz méter után balra térünk le, hogy a kocsiút szélességű földúton visszaérjünk Nemesvita fölé. Közben érintjük a Vékony-cseri putrit, ami tulajdonképpen egy romosan árválkodó házikó az út szélén.
Itt a fennsíkon elkanyarodva eljuthatunk akár Balatongyörökre vagy a Csodabogyós-barlanghoz is.
A nemesvitai Öreghegybe egy meredek, köves, bringával nehezen járható lejtőn kell legurulni, ami csak a rutinos, technikás kerekeseknek ajánlott. Viszont ne ijedjen meg ettől senki, mert csak egy 100-200 méteres szakaszról van szó, amit akár tolva is lehet teljesíteni - és nem járnak arra olyan sokan, hogy ciki legyen...
 |
| fotó: Sikos Zoltán |
Ez a kör nagyjából 25-30 kilométeres és nagyon szép útvonalon halad. Érdemes körbejárni!
